A brazil haditengerészet első dreadnought csatahajója, amely dél-amerikai flottaversenyt indított el. 1910-ben a fedélzetén tört ki a Korbácslázadás, a második világháborúban Salvador kikötőjét védte, 1954-ben Olaszországban bontották szét.
A Minas Geraes a brazil haditengerészet dreadnought típusú csatahajója volt, osztályának első egysége. Gerincét 1907 áprilisában fektették le, így Brazília lett a harmadik ország, amelynek dreadnought épült, és ezzel fegyverkezési versenyt indított el Argentínával és Chilével. Pályafutását az 1910-es Korbácslázadás tette híressé, a fedélzetén tört ki a matrózok felkelése.
A dreadnought-rendelés és a dél-amerikai flottaverseny
A brazil flotta az 1880-as évek végétől elavult, a századfordulóra minőségben és összes vízkiszorításban is lemaradt a chilei és az argentin haditengerészet mögött. A kávé és a gumi iránti kereslet fellendítette a gazdaságot, és a kormány 1904-ben nagy flottaépítési programot indított. Júlio César de Noronha tengernagy, haditengerészeti miniszter 1906. július 23-án három csatahajóra kötött szerződést az Armstrong Whitworth céggel.
Az eredeti tervek 254 mm-es lövegekkel számoltak, de a HMS Dreadnought 1906 decemberi elkészülte után ezek a hajók elavultak. Az új miniszter, Alexandrino Faria de Alencar ellentengernagy a pénzt két dreadnought építésére fordította. A már megkezdett hajók bontása 1907. január 7-én indult, az új tervet a brazilok 1907. február 20-án hagyták jóvá.
A Minas Geraes gerincét 1907. április 17-én fektette le az Armstrong Elswickben, testvérhajója, a São Paulo tizenhárom nappal később következett a Vickersnél. A hír megdöbbentette a szomszédokat: az argentin külügyminiszter szerint bármelyik hajó egymaga elpusztíthatta volna az egész argentin és chilei flottát. Brit és német lapok azt találgatták, hogy Brazília csak egy nagyhatalom strómanja, amely elkészültük után átveszi a hajókat.
Építés Nagy-Britanniában
A hajót 1908. szeptember 10-én bocsátották vízre Newcastle-ben. A felszerelés idején a Vickers Walker Yard üzemébe vontatták, és ezrek nézték, ahogy a befejezetlen hajótest éppen csak átfér a hidak alatt. Az Armstrong 1910. január 5-én adta át a brazil bizottságnak. Tizenkét 305 mm-es lövegét hat ikertoronyban helyezték el, normál vízkiszorítása 19 281 t, sebessége 21 csomó volt.
A lövészeti próbákat a Royal Navy végezte. Több ország megfigyelőt küldött, mert a szuperpozíciós, egymás fölé emelt tornyok működését akarták látni: zavarja-e a felső torony tüze az alsó löveg kezelőit, és akadályozza-e az alsó lövegek füstje a célzást. A próbák mindkét kérdést megnyugtatóan megválaszolták. A Scientific American 1910-ben a világ legerősebben felfegyverzett hadihajójának nevezte.
A Minas Geraes 1910. február 5-én hagyta el a Tyne folyót. Norfolkban a USS North Carolina páncélos cirkálót kísérte, amely Joaquim Nabuco volt washingtoni brazil nagykövet holttestét vitte haza. Rio de Janeiróban 1910. április 18-án állították szolgálatba.
A Korbácslázadás
A szikrát Marcelino Rodrigues Menezes afro-brazil matróz 250 korbácsütéses megbüntetése adta 1910. november 16-án. A lázadás november 22-én este 10 óra körül tört ki a Minas Geraesen, a parancsnokot és néhány hűséges tengerészt megölték. Hamarosan csatlakozott a São Paulo, a Bahia, a Deodoro és több kisebb hajó is. A felkelőket João Cândido vezette, aki minden szeszes italt a vízbe dobatott, és a fegyelem példás volt.
A matrózok az alacsony zsold, a hosszú szolgálati idő és a testi fenyítés, különösen a korbács ellen tiltakoztak, és a főváros lövetésével fenyegettek. A szenátus november 24-én egyhangúlag megszavazta az amnesztiát. A tisztek támadást terveztek, de a parancsot visszavonták, amikor a képviselőház 125–23 arányban elfogadta a törvényt. A lázadók november 26-án adták vissza a hajókat. A források szerint a történészek sosem tudták megállapítani, mennyire tudták a felkelők valójában kezelni a hajókat.
Háborúk és korszerűsítések
Brazília 1917 októberében hadat üzent a központi hatalmaknak, és felajánlotta a két dreadnoughtot a brit Grand Fleetnek. A britek elutasították, mert a hajók rossz állapotban voltak, és nem volt modern tűzvezető rendszerük. A Minas Geraest 1920. augusztus 22. és 1921. október 4. között New Yorkban korszerűsítették: Sperry tűzvezetést és Bausch and Lomb távmérőket kapott, a 120 mm-es lövegek számát 22-ről 12-re csökkentették.
1922 júliusában részt vett a Copacabana erőd lázadásának leverésében, de nem nyitott tüzet. 1924-ben a São Paulót elfoglaló lázadók hiába próbálták átállásra bírni a legénységét. 1931 júniusa és 1938 áprilisa között a Rio de Janeirói Haditengerészeti Hajógyárban teljesen átépítették: tisztán olajtüzelésre állt át, hat új Thornycroft kazánt és egyetlen kéményt kapott, főlövegei emelkedési szöge 13°-ról 18°-ra nőtt.
A hajó sorsa
Brazília 1942. augusztus 21-én lépett be a második világháborúba. Az 1939 és 1943 közötti újabb javítások ellenére a Minas Geraes túl öreg volt a harci szerephez, ezért úszó ütegként horgonyzott Salvador kikötőjében. 1952. május 16-án szerelték le, december 31-én törölték a flottajegyzékből, és egy olasz bontócégnek adták el. 1954. március 1-jén vontatták el, április 22-én érkezett Genovába, ahol még abban az évben szétbontották.
Források
- Whitley, M. C.: Battleships of World War Two. Naval Institute Press, 1999.
- Scheina, Robert L.: Latin America's Wars. Brassey's, 2003.
- Topliss, David: The Brazilian Dreadnoughts, 1904–1914. Warship International, XXV. évf. 3. sz., 1988.
- Gardiner, Robert – Gray, Randal: Conway's All the World's Fighting Ships 1906–1921. Naval Institute Press, 1985.
- Smallman, Shawn C.: Fear & Memory in the Brazilian Army and Society, 1889–1954. University of North Carolina Press, 2002.
- Martins Filho, João Roberto: Colossos do mares. Revista de História da Biblioteca Nacional, 2007.
